Mark Webber állítása szerint félti jövő évi Red Bull-os ülését a Toro Rosso ifjoncaitól, mivel ez csupán ”időpazarlás lenne”. Az ausztrálnak, akinek év végén jár le a kontraktusa, idén jól kell teljesítenie, mert csapata Vettel mellé könnyedén beültetheti Daniel Ricciardót, vagy Jean-Eric Vergnét is a 2013-as szezonra.
Ahelyett, hogy aggódna, a 35 éves pilóta tökéletesen tisztában van az elvárásokkal – ezek teljesítéséhez pedig teljes mértékben a saját teljesítményére kell koncentrálnia, nem pedig a vetélytársak produkciójára – mondta a Formula1.com-nak adott nyilatkozatában.
”A legfontosabb dolog, hogy jól teljesítsek. A rajtam kívül álló tényezőket nem tudom befolyásolni, így tehát a magam dolgáról fogok gondoskodni.”
”Ha elöl vagy a Forma-1-ben, akkor minden kanyarvételed kielemzik. Ha a csapatok nem szeretik a vezetési stílusod, akkor teljesen mindegy, hogy kik várnak a partvonalon – így is úgy is kiraknak.”
”Mindig a legjobbakat próbálják megszerezni, mivel a pilóták nagyon jelentős részét képezik a gárdáknak. Ezt tiszteletben tartom, és ebben a szellemben fogok versenyezni 2012-ben.”
Amikor arról kérdezték, hogy idén a világbajnoki cím megszerzésére koncentrál-e, Webber így felelt: ”Abszolút!
”Meglehetősen jó formában fejeztem be a tavalyi szezont, de a szezonkezdet sajnos nem úgy sikerült, mint szerettem volna. 2012-t jól akarom kezdeni, szorgosan gyűjteni a pontokat a szezon közepén, majd kivágni egy erős hajrát a végén.”
Az online fogadás piacai szerint a Red Bull másodikszámúja az ötödik legesélyesebb a 2012-es cím megszerzésére. Fogadás szempontjából érdekes lehet még, hogy Webbert tartják az egyik legesélyesebbnek Felipe Massa helyének átvételére a Ferrarinál 2013-tól.