Sebastian Vettel tavaly finoman szólva is megsemmisítette Mark Webbert, aki egyszerűen képtelen volt alkalmazkodni az új Pirelli abroncsokhoz. A téli tesztszezon során azonban az ausztrál többször fogadkozott, hogy minden problémát maga mögött hagyott, és készen áll a küzdelemre.
Persze, mi mást is mondana. Nagyon is tisztában van vele, hogy idén bizonyítania kell, különben csapata a 2013-as szezonra minden további nélkül a helyére ültetheti valamelyik Toro Rossós pilótát.
Nemrégiben nyilatkozta, hogy teljesen mindegy, milyen képességű versenyzők várnak az ülésére, ha a csapat nem elégedett a teljesítményével, így is, úgy is elbocsátják. Több szakértő szerint azonban ez a fajta nyomás jó irányban fogja befolyásolni Webber formáját.
Egyértelmű, hogy amennyiben a 35 éves Red Bull-os pilóta megfelelően teljesít, és Daniel Ricciardo, vagy Jean-Eric Vergne nem tesz mély benyomást főnökeikre, az energiaital-gyárosok nem fogják kockáztatni a konstruktőri címét, és maradnak a bevált Vettel-Webber felállásnál.
A 2011-es gyenge szezonra visszatérve, sokan elfelejtenek valamit. Mégpedig azt, hogy Webber 2010-ben csupán egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről, és ez – abszolút érthető módon – nagyon megviselte. Az évad vége felé, Koreában falnak csapta autóját, ami döntőnek bizonyult a címért folyó csata kimenetelében.
Forma-1-es berkeken belül sokan úgy gondolják, hogy ez a fiaskó rányomta a bélyegét 2011-re is, ahol csupán önmaga árnyéka volt az ausztrál. Három pole pozíciót, és egy győzelmet szerzett, ami figyelembe véve csapattársa eredményeit, bizony elég kevés.
Ez vezet a másik pontomhoz, mégpedig ahhoz, hogy bizony el kell fogadnia, Vettel gyorsabb nála. Éppen ezért mindig nagyon szorosan a nyomában kell lennie, hogy felcsipegethesse a német által elejtett pontokat, gondolok itt alkalmakra, mint a tavalyi Abu-Dhabi Nagydíj, amikor Vettel az első körben defektet kapott és kiesett. Ha ez sikerül, akkor egy jó adag szerencsével ugyan, de esélye lehet a világbajnoki címre.
Az ausztrál fogadás szempontjából is érdekes lehet, hiszen a top-pilóták (McLaren versenyzők, Red Bull pilóták, és Alonso) közül a fogadóirodák rá adják magasan a legnagyobb szorzókat.
Nagy kérdés lesz, melyik Webbert látjuk idén – ha a 2010-es foggal-körömmel küzdőt, akkor Vettelnek idén nem lesz olyan könnyű dolga.