A Vörösök tavaly nagyon jó téli tesztszezont zártak, majd az év elején szenvedtek, mint disznó a jégen - viszont korántsem annyira, mint idén.
Idén várható volt a gyenge idénykezdet, Alonso saját bevallása szerint azért küzd, hogy ne halmozzanak fel túl nagy hátrányt az élmenőkkel szemben. Nagyon kemény helyzetben vannak az olaszok, mert nem elég, hogy a McLaren és a Red Bull is tisztán előttük van, jelen pillanatban a Mercedes és a Lotus is gyorsabb náluk, legalábbis papírforma szerint. Körülbelül hasonló esélyeik vannak a konstruktőri győzelemre idén, mint a magyar válogatott Európa-bajnoki elsőségére fociban.
Ugyanakkor vasárnap jöhet az eső, ami megkeverheti a lapokat - Alonso ebben az esetben bármire képes lehet. A Ferrari szempontjából életbevágó, hogy minél kevesebb pontot veszítsen Barcelonáig, amikor a mezőny megérkezik Európába, erre pedig most egy esős verseny kiváló esélyeket szolgáltatna.
A spanyol bár nagyon élvezi a Ferrarinál töltött időt, azért egy idő után biztosan szeretne ismét harcolni a világbajnoki címért is - ha a Vörösök további hosszú évekig nem tudják kiszolgálni a kétszeres világbajnokot, minden további nélkül továbbállhat.
Massa szegény semmit nem mutatott Ausztráliában, és nem valószínű, hogy Malajziában megváltaná a világot. Az eső azonban neki is segíthet.
A Forma-1 azonban sokszor kiszámíthatatlan, egyelőre ne írjuk le a Ferrarit - ezzel a bestiás cselekedettel mindenképp meg kell várnunk Barcelonát.