A futamgyőztes Mark Webber elmondása szerint még soha életében nem nyert nagydíjat ilyen gyenge autóval.
Kicsit többet vártam a Monacói Nagydíjtól, főleg annak tükrében, milyen izgalmas és kiszámíthatatlan eddig az esztendő. Igaz, hogy a futam végén nagyon közel voltak egymáshoz az élmenők, de sem előzést, sem próbálkozást nem nagyon láthattunk tőlük – szoros a pontverseny, nyilván ezért nem mentek bele felesleges csatákba.
A pole-ból induló, futamgyőzelmet arató Mark Webber úgy gondolja, hogy még soha nem sikerült ilyen gyenge autóval győzelmet aratnia, mint a Red Bull RB8-asával.
"Érdekes futam volt, de nagyon boldog vagyok, és ilyen gyenge autóval még soha nem nyertem" – mondta az ausztrál. "A szuperlágy gumikon rajtoltam, és sikerült magam mögött tartani Nicót. A verseny alatt folyamatosan izgultunk az időjárás miatt, nem tudtuk, hogy mikor álljak ki kerékcserére. Azonban Nico kiállt, amire jópárunknak reagálnia kellett."
Márkatársa, Vettel a keményebb keveréken rajtolt, és a jól felépített stratégiájának köszönhetően hosszabb ideig még a versenyt is tudta vezetni.
"Nem akartam, hogy Seb kiautózza a mágikus húsz másodperces előnyét, amivel a futamot már behúzhatta volna. Ez nem volt a terv része, ezért nyomtam én is az autónak. Fernando a futam után azt mondta, hogy esőért kiálltott. Persze ezzel mindenki így volt, csak én nem, mert az élen voltam."
Vettel a rossz időmérőt követően végülis a negyedik helyen zárt, amivel a kétszeres világbajnok teljesen elégedett.
"Elégedett lehetek, hiszen a kilencedik helyről rajtolva vezettem a versenyt" – kezdte a német. "Ekkor kiautóztam egy nyolc másodperces előnyt, aminek szintén örülök. Mark és én is a saját versenyünket futottuk. Más stratégián voltunk, de végülis ugyan az volt, mert a végén én mentem a szuperlágyon, ő pedig a keményebben."
A bet365-ön fellelhető fogadási tippek alapján Vettel, Hamilton és Alonso a legesélyesebb a Kanadai Nagydíj megnyerésére.
Magyar Kupa mérkőzésekre is lehet fogadni az oldalon, legyen szó fociról, vagy más sportágról.