A Ferrari csapatfőnöke szerint a brazil pilóta remekül helyt állt Monacóban, hatodik helyezése pedig lökést adhat a számára a folytatásban.
Tisztában vagyunk azzal, hogy Felipe Massa milyen pocsékul kezdte a 2012-es évet. Igaz, 2010-es balesete óta csak keresi régi önmagát, de a múlt hétvégén Monacóban végre olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amit mindenki látni szeretne tőle.
A 31 éves pilóta a szabadedzéseken is már jó formát mutatott, és kisebb meglepetésre az időmérőn is végig veszélyes volt. Domenicali szerint ugyan a kvalifikáció utolsó harmadában teljesíthetett volna jobban, így is elégedett volt a látottakkal.
„Remekül ment az időmérőn. A Q3-ban ugyan végezhetett volna előrébb is, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen több szemszögből is meg kell vizsgálnunk a helyzetet” – magyarázta Domenicali Massával kapcsolatban, aki már a 11. Forma-1-es évét tapossa.
A hetedik rajtpozícióból rajtolva Massa a hatodik helyen zárta a futamot, és a győztes Mark Webbertől mindössze hat másodpercre volt lemaradva. A brazil tehát tartotta végig a tempót az élmezőnnyel, és Domenicali ezt a teljesítményt várja versenyzőjétől a folytatásban is.
„Végre jól teljesített, amit meg is érdemelt, hiszen komoly nyomás nehezedett rá az elmúlt hetekben” – folytatta a szakember. „Ez a részsiker lökést adhat a számára, Monaco fordulópont neki az idei évben. Kellenek tőle a pontok, hogy a konstruktőri bajnokságot megnyerjük.”
A bet365 kosárlabda szekciójában fogadhat a legjobb NBA-meccsekre, valamint a Magyar Kupa-győztes Szolnoki Olaj KK mérkőzéseit is nyomon követheti.