Az utóbbi két futamon jól teljesítő grove-iak a Kanadai Nagydíjon is pontokat szereznének.
Kicsit pechesen alakult a Monacói Nagydíj a Williams számára. A barcelonai győztes, Pastor Maldonado összesen tizenöt helyes rajtbüntetést kapott. Tizet azért, mert a harmadik szabadedzésen túlságosan is agresszív volt Sergio Perezzel, ötöt pedig váltócsere miatt.
A venezuelai végülis kiesett a versenyből, míg csapattársa, Bruno Senna a tizedik helyen beérve, egy pontot szerzett. Mark Gillan főmérnök szerint sokkal több pontot is bezsebelhettek volna a hercegségben, mivel az autó nagyon jól volt összerakva a múlt hétvégén.
"Az FW34-es elég erős volt ahhoz, hogy az időmérőn megszerezzük vele a negyedik-ötödik helyet" – mondta a szakember. "A versenytempóval sem volt probléma, így ezeknek a tükrében igen kiábrándító, hogy nem tudtunk több pontot szerezni."
Gillan elmondta, Maldonado csak saját magának köszönheti a tízhelyes büntetést, mivel az teljesen elkerülhető lett volna. Mivel ilyen súlyos büntetést kapott a bíráktól, ezért a Williamsnél úgy gondolták, hogy most a váltóját is kicserélhetik a venezuelainak.
Sennáról kicsit több pozitívummal szólt. Véleménye szerint ugyan a brazil nem brillírozott a kvalifikáción, de vasárnap gyors volt, és ha nem ragad be, még a tizediknél is végezhetett volna előrébb.
"Jók leszünk Montrealban, de fontos, hogy az időmérőn és a futamon is jól teljesítsenek a pilótáink" – magyarázta a főmérnök.
A legjobb kézilabda-mérkőzésekre a bet365 oldalán lehet fogadni, ahol férfi- és női, klub- és nemzeti csapatra is lehet fogadni.
A fogadás piacain Maldonado továbbra is előkelő helyen szerepel, így az ő kanadai győzelmére még mindig sokkal alacsonyabb az odds, mint Sennára.