A McLaren-Mercedes brit pilótája az elmúlt négy futamon csupán két pontot tudott szerezni, de nem adja fel, újra az esélyesek között akar lenni.
Sokak számára egyszerűen érthetetlen, mitől lassult be ennyire Jenson Button, hogy futamról futamra ennyire lassú legyen, és ilyen rosszul teljesítsen. Nem csak a Williams és a Force India autói hagyják faképnél a wokingiak világbajnokát, hanem már lassan a Toro Rossók is gond nékül előzik meg, ráadásul a Caterhamek sincsenek már messze, ami az időeredményeket illeti.
Az idei Forma-1-es szezon eléggé kiszámíthatatlan, hiszen az eddigi hét futamon hét különböző győztes diadalmaskodott, ráadásul nagyon együtt van a mezőny. Button éppen ezért bizakodó, és reméli, hogy a jövőben már a szerencse sem fog elpártolni mellőle.
"Az utóbbi futamok nem úgy alakultak, mint ahogy azt terveztem, de van még hátra tizenhárom verseny" – mondta Button. "Hét különböző győztes volt eddig, és a világbajnoki pontversenyben sincs olyan, aki meglépett volna. Szeretnék újra jó eredményt elérni, hogy újra esélyes legyek a végelszámoláskor."
A rutinos brit hozzátette, a wokingi bázison folyamatosan fejlesztenek a szerelők, így reméli, hogy akár már Valenciában, az Európa Nagydíj helyszínén megkezdheti a felzárkózást a többiekhez.
"Pár alkalommal előfordult, hogy pénteken nem tudtunk annyi időt a pályán tölteni, mint amennyit szerettünk volna, mert különböző technikai problémáink adódtak" – folytatta. "Emiatt nem tudtunk a vasárnapi versenyre elég adatot összeszedni, így gyakorlatilag mindig rossz irányba haladtunk."
A bet365 sportfogadás piacain fellelhető szorzók alapján kijelenthető, hogy a másik mclarenes, Lewis Hamilton számít a hétvégén megrendezésre kerülő futam egy favoritjának. Őt követi a sorban Fernando Alonso és Sebastian Vettel.