Michael Schumacher 300. Forma-1-es futamára készül a jövő hétvégén, és mintha a sors is így akarta volna: a Mercedes pilótája azon a pályán ünnepelheti ezt a szép számot, ahol első futamát teljesítette.
Ezen kívül első Forma-1-es futamgyőzelmét is a Belga Nagydíjon, Spa Francorchampsban érte el a hétszeres világbajnok, de vb-címet is szerzett már itt. Egyszóval nagyon kedves pálya ez a számára, és általában a legtechnikásabb versenyzőknek sikerül itt nyerniük.
Visszatérése óta azonban Schumacher már nem a régi Ferraris éveit idézi, de a Mercedes konstrukciója sem annyira megbízható, hogy futamot lehessen vele nyerni. Ennek ellenére a német úgy áll hozzá a jövő hétvégi versenyhez, hogy a lehető legtöbbet hozza majd ki magából és az autóból is, hogy méltóképpen ünnepelhesse majd ezt a csodás teljesítményt.
"Szinte olyan, mintha a nappalim lenne" – mondta Spáról. "Számomra egyértelmű, hogy ez a világ legjobb versenypályája. Libabőrös leszek, ha arra gondolok, milyen nagyszerű élmények kötnek ide. Itt debütáltam a Forma-1-ben, itt szereztem meg első győzelmem, világbajnoki címet is már szereztem itt, és számos kiváló futamot is átélhettem már Belgiumban. Gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, hogy a háromszázadik versenyemet itt teljesítsem, éppen ezért a lehető legjobbat akarom nyújtani, hogy méltóképpen emlékezzek erre a jeles alkalomra."
A legtöbb F1-es futamot a brazil Rubens Barrichello teljesítette, szám szerint 323-at. A brazil korábban Schumacher csapattársa volt, a 43 éves veterán pedig elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a második ebben a rangsorban.
Az esélyeiről nem nagyon beszélt, inkább a tavalyi évből indult ki. Véleménye szerint akkor jól ment a Mercedes, ezért most is ebben bízik. Kérdés, hogy mennyire sikerültek jól a német istálló nyári fejlesztései.
Friss tenisz hírek mindig lesznek a bet365 sportfogadási oldalán, ahogy a kosárlabda szerelmesei is megtalálják a maguknak valót az említett honlapon.