Fernando Alonso a leglassabbnak értékelte a Ferrarit a többi világbajnoki címre esélyes csapathoz képest. A spanyol pilóta jelenleg 40 pontos előnyét igyekezne megtartani a rivális csapatokkal és pilótákkal szemben, de lassabb autóval ez nem egyszerű feladat.
A Ferrari pilótájaként nagy elvárásoknak kell megfelelnie a spanyolnak, és az év eleji autó gyengélkedése miatt ez igen nehézkesen sikerült csak. Alonso továbbra is pesszimista maradt az autóval kapcsolatban, de bízik benne, hogy a továbbiakban is összejön a jó szereplés.
"Szerintem nem változott semmi a nyár folyamán, továbbra is előnyben van a Red Bull és McLaren hozzánk képest. Ha két-három verseny nem úgy sikerül, mint ahogyan elterveztük, akkor máris megváltozik minden" – nyilatkozta Alonso.
"Pontelőnyben vagyunk, de autóink teljesítménye nem olyan jó, mint a többieké. A magyar nagydíjon jól látszott ez a különbség, hiszen az időmérőn több mint nyolc-tizeddel maradtunk el a pole pozíciót megszerző Lewistól. Azt gondolom, hogy ez talán túl nagy különbség" – vélekedett a spanyol pilóta.
A Ferrari ebben az évben korántsem a leggyorsabb, viszont meglehetősen egyenletes teljesítményt nyújt, amivel elérték, hogy Alonso egyedüliként a mezőnyben minden egyes eddigi versenyen pontot szerezzen.
"Sokat kell fejlődnünk! Meglátjuk, hogyan teljesítünk a belga nagydíjon, és mit tudunk nyújtani Monzában. Ez a két verseny teljesen más, mint a többi futam. Kevesebb leszorító erőre van szükség. Érdekes futamok lesznek, de remélem, hogy megfelelő eredményt érünk majd el" – reménykedett a spanyol.
"A következő referenciapont Szingapúr, ha meg tudjuk őrizni az előnyünket és közelebb tudunk férkőzni a többiekhez az autó teljesítményét illetően, akkor elégedettek lehetünk" – mondta a 2006-os világbajnok.
Tavaly Belgiumban a Red Bullosok uralták a mezőnyt, hiszen Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet aratott, míg Mark Webber egy helyet előrelépve a második helyen végzett, de a McLarenes Jenson Button is Alonso előtt állhatott fel a pódium harmadik fokára.
Ha érdekel a kézilabda meccsekre való fogadás, a bet365-ön a legjobb szorzókat találod. Ugyanitt kosárlabda infók is találhatóak meccselőzetesekkel együtt.