Kimi Räikkönen az ötödik, míg Romain Grosjean a hetedik helyre hozta be a Lotus E20-ast, így hosszú idő után a csapat ismét mind a két autójával pontszerző helyen végzett. A pilóták elégedetten értékeltek, a finn szerint ez egy elvárható eredmény tőlük – hozzátette, ma esélyük sem volt arra, hogy megszorítsák a Red Bullokat és a Ferrarikat.
Belgium óta kicsit lassult a Lotus, szemlátomást sokat veszítettek a többi élcsapathoz képest. Most azonban az enstone-iak fejlesztései is kezdenek beérni, a Coanda-hatású kipufogórendszernek is köszönhetően versenyképesebb lett az autó.
Räikkönen szerint ez a minimum, amit el lehet várni a csapattól, mármint az ötödik helyezés. A finn jól rajtolt, de néhány kanyar múlva pozíciót veszített, Felipe Massa is megelőzte. A folytatásban inkább a McLarennel megint küszködő Lewis Hamiltonnal csatározott a 2007-es év világbajnoka, majd a futam utolsó harmadában inkább egyedül autókázott, senkitől sem zavartatva.
„Jó versenyet zártunk, és nagyjából ott is végeztünk, ahol a helyünk van” – magyarázta Räikkönen. „ A rajt utáni sárga zászló nem segített minket, ekkor Felipével csatáztam, de talán nem is voltunk eléggé gyorsak ahhoz, hogy felvegyük a Ferrarik és a Red Bullok tempóját. Lewis mögött sok időt veszítettem, mivel az új kipufogó miatt veszítettünk a motorerőből, így nehéz volt őt megelőzi.”
A „jégember” szerint a következő, Indiai Nagydíjra még jobb lehet az autó, hiszen három tréningük is lesz arra, hogy teszteljék az új rendszert. Az egyéni világbajnoki pontversenyben Räikkönen hátránya 48 pont Sebastian Vettelhöz képest, és ha nem is sok esélyt, de lát még esélyt a trófea elhódítására.
„Nagyon nehéz lesz, de az utolsó pillanatokig küzdeni fogunk, hogy az élen végezzünk” – jelentette ki határozottan.
A balhés Grosjean most nem keveredett rajtbalesetbe, és pár szép előzést is bemutatva a számára jónak mondható hetedik helyen zárt. A francia-svájci a leintés után elmondta, örül az eredménynek.
Ha az F1 mellett a kosárlabda is érdekli, akkor irány a bet365, ahol a kézilabda világából is a legfrissebb híreket és szorzókat kapja.