Kimi Räikkönen megígérte, hogy az Abu Dhabiban aratott futamgyőzelménél sokkal többet tud majd még mutatni ő és a csapat is a jövőben. Kétéves kihagyása után a finn első győzelmét aratta a Forma-1-ben, szavai alapján jövőre a világbajnoki címért akar küzdeni?
Ha jobban szemügyre vesszük a dolgokat, Räikkönen már idén is harcolt az egyéni világbajnoki címért, ám magában a pontszerzések és a dobogós helyezések nem voltak elegek, a győzelmek hiányoztak. Mivel Sebastian Vettel és Fernando Alonso is több alkalommal is begyűjtötte a maximális 25 pontot, megléptek finn riválisuktól, aki még így is az előkelő harmadik helyen áll.
Räikkönen szerint 2013-ban még erősebb lesz a Lotus, és reméli, hogy Yas Marina-i győzelmével azt is bebizonyította, jó döntést hozott, amikor aláírt az enstone-iakhoz.
"Ez egy elég jó módja volt annak, hogy bebizonyosodjon, mindenki a lehető legjobb döntést hozta" – mondta a 2007-es év Forma-1-es világbajnoka. "Az egész szezon során bizonyítottuk, hogy nagyon jók vagyunk, Abu Dhabiban pedig megmutattuk, hogy győzni is tudunk. Ennél sokkal többet fogunk majd még mutatni, ígérem."
Räikkönen már hét alkalommal állhatott fel idén a dobogóra, és szerinte a Lotus annak köszönheti a sikerét, hogy soha nem adta fel a szezon közben – nem a jövő évi autóra koncentrált, hanem a 2012-es E20-ast fejlesztették tovább.
"Nem adtuk fel" – folytatta. "Voltak olyan periódusaink, amikor a fejlesztések nem hozták meg a kívánt hatást, és az edzések közben sem láttunk pozitív hatást, így nagyon nehéz volt előre lépni. Azonban nem adtuk fel."
Räikkönen itt elsősorban a Lotus kipufogórendszerére gondolt, ami sem Dél-Koreában, sem pedig Indiában nem működött a legjobban, de Abu Dhabiban tökéletesen szuperált. Romain Grosjean is jó versenytempót ment, amíg ki nem esett.
Jövő hét végén Texasba látogat a mezőny, tehát ismét lesz Amerikai Nagydíj.
Az ATP-világbajnokság jelenleg is zajlik Londonban, naprakész tenisz hírek, előzetesek olvasásáért látogasson el a bet365 oldalára.