Szingapúrban vitte pályára először az úgynevezett Coanda-hatáson alapuló kipufogórendszerét a Mercedes. Norbert Haug motorsport-igazgató elmondása szerint néhány futam után még nem lehet tökéletes a rendszer, így még bőven van potenciál az új fejlesztésben, csak meg kell fejteniük azt.
A szeptemberi szingapúri verseny óta azonban egyetlen pontot sem szerzett a Mercedes, Nico Rosberg és Michael Schumacher is csak maximum az időmérőkön tudott valamit villantani. Így a németek célja, hogy a Lotust megelőzzék a konstruktőri versenyben elszállt, ráadásul már a Sauber jelent rájuk komoly veszélyt.
A Mercedes komoly energiát és nem kevés pénzt ölt az új kipufogórendszerbe és a szélcsatornás programjába, de Haug szerint a kívánt eredménytől még messze vannak.
"Még biztosan nem tudtuk kihozni a maximumot a Coanda típusú rendszerből" – mondta a szakember az Autosportnak adott nyilatkozatában. "Két-három futam után ez még lehetetlen küldetés. Elég nagy árat fizettünk az üzemanyag terhelésért, a lóerőkért és így tovább, de egy ponton kompenzálni kell, ez azonban még nem jött el."
Haug szerint más módja nincs annak, hogy előre lépjenek, a megkezdett úton kell tovább haladniuk. A jelenlegi kudarcokat viszont pozitívan is meg lehet élni a szakember szerint, hiszen ezekből tudnak majd csak igazán profitálni a jövőben.
Kínában Rosberg még győzelmet is szerzett a Mercedesnek, de Haug úgy gondolja, hogy a jelenben erre semmi esélye nincs a csapatnak, mivel a problémák a hátralévő két futam előtt már nem fognak megoldódni.
"Idén mi már nem győzhetünk" – folytatta. "A kínai pálya nagyon feküdt az autónak, de ez csak egy a sok közül, igaz még gyorsak voltunk Monacóban és Montreálban is. A nyári szünet óta viszont nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem ott állunk, ahol szeretnénk, és ennek rengeteg oka van."
Haug szerint a Coanda-rendszert kell megfejteniük először, pontosabban annak működési elvét. A másik nagy probléma a szélcsatornás teszt, ebben is fejlődniük kell a németeknek. Talán jövőre, Lewis Hamiltonnal többre lesznek képesek a Forma-1-ben.