A Force India német versenyzője, Nico Hülkenberg jövőre már a Saubert fogja erősíteni, így a Brazil Nagydíj lesz az utolsó versenye az indiai együttesnél. Az egy év kihagyás után visszatérő tehetséges pilóta szép emlékekkel gazdagodott, és köszöni Vijay Mallyáék támogatását.
Hülkenberg 2010-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, de már korábban szép karriert jósoltak számára. A Williams nem sokszor volt versenyképes, de a Brazil Nagydíjon a még mindig csak 25 éves pilóta a pole pozícióból indulhatott. Azt is meg kell említeni, hogy első pontját már a Maláj Nagydíjon megszerezte, összesen pedig 22-t szorgoskodott össze.
Bár a szakembereknél tanuló évében bizonyította a tehetségét, a Williams inkább az istállóhoz rengeteg pénzt hozó Pastor Maldonadónak adott szerződést a rutinos Rubens Barrichello mellett, és mivel a német nem talált magának más csapatot, így a 2011-es évet kihagyta, de a Force India szerződtette tartalékpilótájának.
Az idei év elején már versenyzői ülést is kapott az ázsiai színekben induló csapattól, és bár az első futamon Ausztráliában kiesett, a második versenyhétvégén már szerzett két pontot az akkor még igencsak gyengécske VJM05-ös konstrukcióval. Eddigi legjobbját Belgiumban érte el idén Hülkenberg, akkor a 4. lett, de Spanyolországban is volt már 5., Dél-Koreában pedig a 6.
Vijay Mallya csapatfőnök nagyon ragaszkodott Hülkenberghez, hiszen Paul di Restával jó csapatot alkotnak idén, de az indiai inkább elengedte, hiszen nem akar senkinek sem az útjába állni. Hülkenberg természetesen sokat köszönhet a Force Indiának, és nem is fogja elfelejteni a csapatnál szerzett emlékeket.
"Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik bíztak bennem és megadták a lehetőséget arra, hogy idén visszatérhessek a Forma-1-be, mint versenyző" – mondta a GP2-es bajnok, aki Lewis Hamilton és Nico Rosberg előtt nyerte meg a sorozatot még 2005-ben újoncként.
"Rengeteget tanultam az elmúlt két évben, főleg tartalékként, és nagyon gyorsan elrepült az idő. Remek emberek alkotják a csapatot, jó volt együtt dolgozni velük, és igazán büszkék lehetünk arra, amit együtt elértünk. Nem volt könnyű meghozni a döntést, mely szerint távozom, de örülök, hogy szép emlékekkel tehetem ezt meg. A feladat a hétvégére az, hogy stílusosan, jó eredménnyel zárjuk az idei évet."