Kezdi visszanyerni régi formáját Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője. A pilóta most övéi előtt bizonyítana, és a Brazil Nagydíj előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy csak a győzelem lebeg a szemei előtt. Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet és Ayrton Senna is két alkalommal nyert Brazíliában.
Massa is közéjük tartozik, hiszen már ő is két alkalommal nyerte meg hazája nagydíját: 2006-ban és 2008-ban. Előbbi azért volt a számára emlékezetese, mert első évét töltötte a Ferrari volánja mögött versenyzőként, míg utóbbi inkább szomorú a számára – ugyan nyert, de Lewis Hamilton lett a világbajnok és nem ő.
Most nem Massán lesz a világ szeme, inkább Alonsóra és a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettelre fog minden tekintet szegeződni. A spanyolnak harmadik vb-címéhez 14 pontot kellene szereznie a címvédővel szemben, ami azt jelenti, hogy minimum a dobogón kell végeznie.
Nincs tehát könnyű helyzetben a Ferrari, az pedig még inkább ellenük szól, hogy a Red Bull az elmúlt három évben nyerni tudott Sao Paolóban. Massa egyértelmű célja, hogy győzelemmel segítse Alonsót.
"Megnyerni harmadik alkalommal is – ez a helyes irány, erre kell gondolnom" – mondta a sajtótájékoztatón a brazil. "Csak a győzelemre gondolok. Ez egy nagyon különleges helyszín a számomra, ezért szeretnék ennyire nyerni és remélem, hogy Fernando be fog jönni a második helyen, és övé lesz a vb-cím."
Massa az elmúlt években igen gyengén teljesített, és az idei szezon is pocsékul indult a számára. A nyáron azonban magára talált, és mióta a szerződését is meghosszabbították vele a Ferrarinál 2013-ra, már nem egy alkalommal csapattársánál is jobban teljesített, inkább időmérőkön. A 31 éves versenyző szerint fontos, hogy tartani tudja ezt a formát, és jövőre lehet előrébb lépni.
"Ez egy nagyon nehéz szezon volt összehasonlítva a többivel. Küzdöttem néhány versenyen, de volt, hogy nagyon jól ment. Valami mindig közbejött, és ezért nem tudtam többször is előrébb befejezni a versenyt. Augusztus után viszont minden jobb lett. Minden össze tudtunk rakni, jól sikerültek a hétvégék, így jó volt a szezon második fele, ami egyben egy jó felkészülés is volt a következő évre" − zárta mondandóját Massa.