Sebastian Vettel ugyan ismételten világbajnok lett, de címvédése már az első körben veszélybe került, amikor Bruno Sennával ütközött. A német folytatni tudta a versenyt, de Red Bullja alaposan megsérült, ezért a csapatnál tartottak attól, hogy nem tud majd végigmenni a 71 körös versenyen.
Vettel nagyon óvatosan rajtolt, próbált mindenkit elkerülni, a négyes kanyarban viszont éppen ő húzta rá autóját Bruno Senna Williamsére. A háromszoros világbajnok aligha látta a brazilt, aki az irányíthatatlanná vált versenygépével még egy igen erős ütést is mért Vettel Red Bulljára, amikor az szemben állt meg a forgalommal.
Hihetetlen eset volt, de az RB8-as folytatni tudta a versenyt. Vettel valószínűleg ebben a szituációban nem bánta, hogy a mezőny végéről kellett folytatnia a futamot, hiszen ha kiesett volna, Fernando Alonso lett volna a világbajnok, mivel a spanyol a második helyen hozta be Ferrariját.
Amikor Christian Hornert, az osztrákok csapatfőnökét arról kérdezték, megfordult-e a fejében az, hogy Vettelnek fel kell adnia a versenyt, a szakember a következőket mondta: "Abszolút. Eléggé komoly sérülések keletkeztek a kipufogórendszeren, annak is elég érzékeny részén. Szóval persze, nagyon aggódtunk miatta."
Adrian Newey, az RB8-as főtervezője szerint ha egy kicsit is jobban roncsolódik az autó hátsó része, akkor már nem tudta volna befejezni Vettel a versenyt. A Forma-1 egyik legelismertebb szakembere a verseny első harmadában azon törte a fejét, vajon milyen hatásai lehetnek a sérülésnek, és mivel a német be tudta fejezni a versenyt, jó döntést is hozott a mérnök.
"Megfigyeltük a nyomórudakra ható erőt, ahogy szerintem minden más csapat is tesz, és rájöttünk, hogy veszítettünk a leszorítóerőből, főleg az autó hátuljánál" – mondta Newey, majd rátért arra is, miként próbáltak segíteni a sérült konstrukción. "Az első kiállásnál állítottunk az első szárnyon. A motorvezérlésen is változtatnunk kellett, hogy minimalizáljuk a kipufogó hőmérsékletét, ugyanis ha eltörik a kipufogó, akkor az egész karosszéria lángra kaphat, ami a verseny végét jelenti. Az állítások miatt ugyan veszítettünk a teljesítményünkből, de csak arra törekedtünk, hogy hazahozzuk az autót."
Az alábbi képen jól látszik, Vettel sokkal rosszabbul is járhatott volna: