Remekül, két futamgyőzelemmel zárta a 2012-es naptári évet a McLaren: az Egyesült Államokban Lewis Hamilton, míg Brazíliában Jenson Button végzett az élen. Sam Michael, a wokingiak sportigazgatója szerint ez lökést adhat számukra a következő szezon elején is, ráadásul már van egy nagyon jó alapjuk, amit a téli szünet alatt még tovább is fejleszthetnek.
Összességében nem voltak elégedettek a McLarennél az év végén, hiszen úgy tűnt, hogy Hamilton akár az utolsó versenyig is partiban lehet az egyéni világbajnoki trófeáért, végül azonban a brit kisebb formahanyatlása és autója megbízhatatlansága miatt hamarabb kiszállt a versenyből.
A másik csalódás a briteket amiatt érte, hogy a konstruktőri versenyben csak a harmadik helyen végeztek, szorosan a Ferrari, de messze a Red Bull mögött. Michael azonban optimistán látja a jövőt, és a jó téli felkészülések után erős szezonkezdetben bízik.
"Az autó az utolsó két futamon nagyon gyors volt, éppen ezért szerintem a következő évben jó teljesítményre lehetünk képesek" − mondta a szakember. "Télen a szokásos fejlesztéseket kell majd elvégeznünk, és ez a Ferrarinál és a Red Bullnál is így lesz, míg a Mercedes, Lotus kettős azon fog fáradozni, hogy felzárkózzon. Biztosak vagyunk abban, hogy a szünetben a jó utat fogjuk választani, és úgy utazunk el Melbourne-be, hogy meg akarjuk majd nyerni azt a versenyt."
Hamilton helyét majd Sergio Perez veszi át, és Michael szerint ez elég nagy változás lesz a csapat számára, ugyanakkor így is az aranyért kell majd harcolniuk. A McLaren idén hét győzelmet aratott, Hamilton a 4., Button pedig az 5. lett a pilóták pontversenyében.