A Hispania Racing Team idén már minden tekintetben spanyol színekben indult a Forma-1-ben, de sajnos maradandót egyáltalán nem tudott alkotni a mezőny leggyengébb autójával Pedro de la Rosa és Narain Karthikeyan sem. Az időmérők és a futamok többsége is úgy alakult, hogy a sort a két HRT zárta, a csapat legjobb helyezése pedig egy 15. pozíció Karthikeyannak köszönhetően.
A csapat jövője már kérdéses egy ideje, hiszen a Thesan Capital nevű befektetői cég nem kívánta tovább finanszírozni az istállót, és mivel továbbra sem érkezett vevő, valószínűleg befellegzett az istállónak. Tony Cuquerella, a HRT technikai igazgatója november 30-ai Twitter üzenetében arra tett utalásokat, hogy a csapat ajtajai bezáródnak, többé nem indul a Forma-1-ben, legalábbis spanyol színekben biztosan.
A jövő tehát kérdéses, de az istálló idei teljesítményét azért kicsit górcső alá vesszük. Tavaly nagy meglepetésre a Marussiánál jobban teljesített a HRT, hiszen a konstruktőrök versenyében megelőzte az orosz egységet. Az idei szezonban is úgy tűnt, hogy lehet esélyük a spanyoloknak, de a szezon felénél már tisztán látszódott, hogy nincs pénz további fejlesztésekre. Ekkor már lehetett sejteni, hogy hiába nyilatkoznak optimistán a de la Rosáék, veszélyben az együttes jövője.
Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt pár héttel − vagy nappal(?) − ment át a törésteszten a HRT autója, így alig tudott csak néhány kört megtenni, szemben a több napot tesztelő riválisaival. Melbourne-ben nem is állhattak rajthoz − csakúgy, mint egy évvel korábban −,mivel az időmérőn mindkét pilóta a 107%-os szabályon kívüli időeredményt ért el szombaton.
Ausztrália után három olyan versenyhétvége következett a spanyolok számára, ahol már elindulhattak és be is fejezték a futamot: de la Rosa rendre megverte csapattársát, aki leginkább bénázásaival vonta magára a világ figyelmét, nem egy alkalommal kritizálta Karthikeyant a mezőny többi ragja.
Spanyolországban Karthikeyan, Monacóban de la Rosa nem ért célba, de a hercegségben az indiai pilóta a 15. helyen zárt, ami az istálló legjobb helyezése volt 2012-ben.
Története legjobb helyezését a HRT még 2011-ben érte el, Vitantonio Liuzzi a 13. helyen ért célba Törökországban.
Idén Monaco után Kanada következett, ahol mindkét Hispania kiállni kényszerült, azonban Valenciában már jó hétvégét zárhattak a madridiak. Karthikeyan számára a Német Nagydíjtól már csak szenvedés volt az év, hiszen a szezon második felében öt futamon is kiesett, míg márkatársa csupán kettőt adott fel idő előtt.
Ugyan a jobb csapatoknál is voltak megbízhatósági gondok, de Karthikeyannak összesen hét versenyt kellett feladnia, de la Rosának pedig ezzel szemben csak négyet. Érdemes ekkor egy pillantást vetni a riválisokra, mivel Vitaly Petrov három, Heikki Kovalainen egy (mindkettő Caterham), míg Charles Pic öt, Timo Glock pedig csak két futamot adott fel (mindkettő Marussia).
A Cosworth V8-as motorjai összességében helytálltak a HRT-ben, inkább egyéb műszaki gondok vagy baleset miatt estek ki a csapat pilótái.
A nagycsapatok örömére jövőre már egyel kevesebb csapatot kell kerülgetniük a pályán, sőt a Caterham már szeretne felzárkózni a Toro Rossók mögé, míg a Marussiának alaposan bele kell húznia a téli fejlesztések alatt, ha nem akarják azt, hogy jövőre versenyzőik egymás ellen küzdjenek a rajtrács utolsó helyein.