Nincs még szerződése a 2012-es évre Romain Grosjeannak, de sokak véleménye szerint jövőre is ő lesz majd Kimi Räikkönen csapattársa a Lotusnál. A mögöttünk álló szezonban több hullámvölgyet is megélt a rutintalanságáról tanúbizonyságot tévő Grosjean, azonban egyes szakemberek szerint az enstone-iak nagy hibát követnének el, ha nem szerződtetnék.
A fiatal francia felemás szezonon van túl, mivel az időmérők többségén jól teljesített, de a futamokon – főleg azoknak első köreiben – mutatott formája hagyott némi kívánnivalót maga után. Összesen nyolc első körös balesetben volt benne, ezeknek többségében ő volt a ludas. A legemlékezetesebb hibája a Belga Nagydíjon volt, ahol Fernando Alonso élete néhány centiméteren múlott.
Csapattársát a kvalifikáción tízszer is elverte, összesen pedig három dobogós helyezést ért el: Kanadában második, Silverstone-ban és Bahreinben pedig a harmadik lett. A Lotusnál még alaposabban szeretnék átgondolni a dolgokat a jövő évi felállást illetően, de a 26 éves pilóta nagyon reméli, hogy kap szerződést 2013-ra is.
"Nagyon bízom benne" – utalt lehetséges kontraktusára Grosjean. "Normális esetben első évedben tanulsz, másodikban már nyersz, de a Forma-1-ben azért ez kicsit másképpen működik. „Nehéz megmondani, hogy milyen formában is vagy, hiszen egy darabig most nincs lehetőség tesztelni, csak februárban. Ugyanakkor mi tudjuk jól, hogy honnan indulunk, mit kell tesztelnünk és mely területeken kell fejlődnünk. Vannak hullámvölgyek, de idén szerintem tízezerszer több dolgot tanultam, mint korábban."
Grosjean a Forma-1-ben 2009-ben mutatkozhatott be az Európa Nagydíjon, a Renault-ban az ifjabbik Nelson Piquet-t váltotta. Néhány versenyen bizonyíthatott, de 2010-ben a GP2-ben találta magát ismételten.
"Sokkal gyorsabbak voltunk, mint amire én számítottam" – folytatta. "Volt, amikor lassú autóval kellett versenyezni, de kölcsönösen segítettük egymást a csapattal, és az utolsó négy verseny igen érdekesre sikerült. Magabiztosabban érzem magam, mint a szezon elején, mivel rengeteget fejlődtem, és még mindig vannak bennem pluszok."
Edd Straw, az AUTOSPORT című brit szaklap írója szerint egy ilyen gyorsaságú pilótát – és ezalatt azt érti, hogy az élmezőny tagjaival is képes tartani a lépést – butaság lenne első igazi Forma-1-es szezonja után eltanácsolni. Ha 2013-ban is hasonlóan hullámzóan teljesítene, akkor viszont ideje búcsút venni tőle.