A Red Bull főmérnöke, Adrian Newey szerint a jövő év még az ideinél is szorosabb és kiszámíthatatlanabb lehet. A szakember ezt azzal magyarázta, hogy a szabályok 2009 óta gyakorlatilag alig változtak, így nekik is nehezebb dolguk lesz megvédeni világbajnoki címeiket. A Red Bull 2009-ben vált nagycsapattá, majd 2010 óta nem talált legyőzőre a vb-pontversenyekben.
Sebastian Vettel sorozatban harmadik világbajnoki címét ünnepelhette idén, és hozzá hasonlóan a Red Bull is triplázni tudott. Newey-nak hatalmas érdemei vannak abban, hogy az energiaital-gyárosok gyakorlatilag egyeduralkodóvá váltak a Forma-1-ben.
"Hihetetlen nehéz dolgunk lesz jövőre, hiszen a szabályok 2009 óta nem sokat változtak. Nagyon szoros a mezőny, többen is nagyon versenyképesek, ezt idén is láthattuk, ráadásul nyolc különböző győztes volt. Rengeteg minden befolyásolja a versenyeket. Valamikor a gumikról beszéltek, hiszen nem mindig feküdtek egyes csapatoknak. Olykor a pálya vonalvezetése került szóba, vagy a hőmérséklet különbség. Ezek mind azt jelentették, hogy egyetlen csapat sem tudott dominálni" − mondta Newey.
A jövő évi modellt, az RB9-est természetesen már elkezdték tervezni a Red Bullnál, de mivel Vettel az utolsó pillanatokig harcban volt a végső győzelemért, kicsit háttérbe szorult az új konstrukció fejlesztése. Ez azonban Newey szerint egyáltalán nem probléma, hiszen az RB9-es majd a 2012-es RB8-as evolúciója lesz.
"Nem lesz nagy meglepetés, a jövő évi autó nagyban fog hasonlítani az ideire, csupán annak egy továbbfejlesztett verziója lesz" − folytatta a szakember. "Az a szép az autósportban és a Forma-ben, hogy mi pontosan tudjuk, mik a szándékaink a téli tesztek alatt, azonban arról fogalmunk sincs, hogy ellenfeleink milyen lépéseket tesznek a szünetben."