A Force India vezetői néhány héttel ezelőtt egy komoly lépésre szánták el magukat: további 50 millió angol fontot szavaztak meg az istálló számára, hogy az a jövőben fejlessze bázisát és autóját. Paul di Resta, az indiaiak versenyzője szerint azonban a várt fejlesztések majd csak 2014-ben fogják meghozni a kívánt hatást.
"Nem hiszem, hogy egyből megvalósulna a nagy áttörés. A nagyobb költségvetés mindig jól jön, de általában várni kell két évet, hogy annak hatása meg is látszódjon" – magyarázta a skót. "Valami elkezdődött, ez biztos, remek munka folyik az istállónál."
A tavalyi hatodik helyezés után idén a hetedik pozícióban zárt a Force India a konstruktőrök között, de még így is több pontot gyűjtött, mint egy évvel korábban. A szezon első felét kicsit álmosan kezdte a csapat, majd a nyári fejlesztések után már – elsősorban Nico Hülkenbergnek köszönhetően – folyamatosan pontszerző helyen zárt valamelyik pilótája.
Di Resta szerint az utolsó néhány futamon mutatott teljesítményüket kellene átlendíteniük a 2013-as év szezonrajtjára, és mivel a szabályok nem sokat fognak változni, ennek sikerességében nagyon is bízik a skót.
Egyelőre nem tudni, ki lesz di Resta csapattársa, a jelöltek közül Jules Bianchi és Adrian Sutil pályázik a legnagyobb eséllyel erre az állásra.