Sokkal erősebb rajtban bízik a Red Bull idén, mint a tavalyi esztendőben. Ennek fő oka az, hogy az előző szezon előtti szabályváltoztatások miatt az osztrák istálló elveszítette előnyét a többiekkel szemben, és Adrian Newey főtervezőnek kellett egy kis idő ahhoz, hogy ismét a csúcsra repítse a csapatot. 2013 azonban nem tartogat nagy újításokat.
Miután a 2011-es esztendőben a Red Bull dominált gyakorlatilag végig, kicsit meglepő volt, hogy a mögöttünk álló szezonban az energiaital-gyárosok csak a szezon negyedik futamát tudták megnyerni. Ekkor Sebastian Vettel még csak a hatodik helyen állt a pilóták világbajnoki pontversenyében, de a szezon második felében ő és csapata is tudott újítani, aminek köszönhetően mindketten háromszoros világbajnokok lettek.
Christian Horner csapatfőnök elárulta, főtervezőjük, Newey nehezen találta meg a szabálymódosítások gyengéit, illetve ott voltak a Pirelli abroncsai is, melyek szintén nagy fejtörést okoztak a csapatok, még a Red Bull számára is.
"Komoly változások voltak, főleg a kipufogórendszer körül, és ezek nagy hatással voltak az autónkra, mivel a mi rendszerünk sokkal fejlettebb volt a riválisainkhoz képest" – magyarázta Horner, és ebben maximálisan egyet is lehet érteni a szakemberrel. "Beletelt egy kis időbe, míg ennek a működését meg tudta érteni Adrian és csapata, valamint ott voltak az új abroncsok is. De szerencsére a kezdeti nehézségek után jöttek az eredmények is."
Jövőre egyáltalán nem lesznek szabályváltoztatások az autó körül, így arra lehet számítani, hogy a Red Bullok keményen fogják kezdeni az évet, és a dominanciájuk valószínűleg az új építésű pályákon fog kiteljesedni ismételten.