Sokat tett Kimi Räikkönen a Lotusért 2012-ben, de a finn is rengeteget köszönhet annak az istállónak, amely megteremtette számára az ideális légkört a versenyzésre − mondta Gerard Lopez, az enstone-iak tulajdonosa. Az üzletember szerint a csapat vezetői sokat dolgoztak azért, hogy világbajnok pilótájuk csak az autóversenyzésre koncentráljon, és az elért eredmények önmagukért beszélnek.
Nem túlzás ha azt állítjuk, a 2012-es idény egyik meglepetéseredményét a Lotus szállította azzal, hogy több ízben is a dobogón végzett valamelyik pilótája. A habot a tortán Räikkönen futamgyőzelme jelentette az Abu Dhabi Nagydíjon, illetve az, hogy a 2007-es szezon világbajnoka az egyéni összetett harmadik helyén zárt a szezon végén Sebastian Vettel és Fernando Alonso mögött.
"Mindenki, aki korábban arról motyogott, hogy ő már nem elég motivált, most azt mondogatja, még mindig a régi" − mondta Lopez a Gazzetta dello Sportnak. "Ez szórakoztat engem. Tudtam, hogy így fog végződni a dolog. Räikkönen kemény munkával egészítette ki tehetségét, és ennek meg is lett az eredménye."
Az olasz lap munkatársa ezt követően arra volt kíváncsi, valóban a Lotustól kapott"szabadságnak" köszönhető-e az, hogy Räikkönen ilyen jól teljesített. Mint ismert, a finnek 2012-ben jóval kevesebb szponzori tevékenysége volt, mint korábbi csapatainál a Forma-1-ben.
"Ez nem csak a szabadságról szólt" - folytatta Lopez. "Räikkönen megtalálta a lehető legjobb egyensúlyt. Hogy az irányításunk alatt tartjuk-e? Álmaimban sem. Minden héten beszélek vele, lelkes és fel van töltődve. Pilótákat akarok, nem robotokat."
Ennek tükrében Lopez másik versenyzője, Romain Grosjean mellett is kitart. A francia rengeteg kritikát kapott azért, mert számos versenybalesetet okozott már a futamok elején, de a tulajdonos kitart az időmérőkön kiválóan szereplő pilóta mellett.
"Az ő büntetését kicsit felfújták, hiszen volt négy olyan versenyző a mezőnyben, akik több gondot okoztak nála, mégsem részesültek semmilyen megrovásban. Mindig megmutatta, hogy mennyire gyors, és idén sokat várok tőle" − zárta mondandóját Lopez.
(forrás: AUTOSPORT.com, Gazzetta dello Sport) − F1Hunter/FEK