Fernando Alonso nélkül, Felipe Massával és Pedro de la Rosával a fedélzeten fog elutazni a spanyolországi Jerezbe, az első téli tesztprogram helyszínére a Ferrari. Az olasz csapat így lehetőséget adott kétszeres világbajnokának arra, hogy még két hetet pihenhessen az új szezon kezdete előtt − már ha pihenésnek lehet nevezni a fizikai felkészülést.
Pontosan egy hét múlva fog lehullni a lepel a 2013-as Ferrariról, a ceremóniára pedig majd a csapat főhadiszállásán, Maranellóban kerül sor. Pár napra rá megkezdődnek a tesztprogramok is, elsőként – jó szokás szerint – Jerezbe utazik a mezőny, ahol a Marussia kivételével minden csapat ott lesz, ha nem is az új autójával.
A Ferrarinál remek ütemben haladnak a tervezések és a fejlesztések, az istállónál már sokan azt várják, hogy élesben is kipróbálhassák az autót. Mivel az első tesztprogram – ami négy napig fog tartani – leginkább arról szól, hogy a csapatok megtalálják a helyes beállításokat, a maranellóiak úgy döntöttek, a 2012-es világbajnoki címet nagy csatában elveszítő Alonsónak nem kell autóba ülnie.
Ennek megfelelően de la Rosa is lehetőséget fog kapni, a veterán pilóta majd az utolsó napon próbálhatja ki a scudeira új betontorpedóját. Az első három nap így Massáé lesz, őt érte az a megtiszteltetés, hogy először vezetheti az autót.
Alonso majd csak február 19-én, Barcelonában vezeti először az autót, és a második tesztprogramon övé lesz majd három nap, míg brazil csapattársáé marad egy, pontosabban az utolsó. A harmadik teszten mindketten kettő napot tölthetnek a Ferrari volánja mögött: február 28-án és március 2-án Massa száguldozhat a barcelonai pályán, míg a maradék két nap Alonsóé lesz.
A jerezi teszten a Williams tavalyi autójával fog részt venni, míg a Marussia ott sem lesz. Azt már biztosan lehet tudni, hogy a Lotusnál Romain Grosjean és Kimi Räikkönen is két-két napot tesztelhet, de így lesz ez a McLaren és a Force India esetében is – előbbinél Jenson Button és Sergio Perez, míg utóbbinál Nico Hülkenberg és Esteban Gutierrez kap lehetőséget.