Véget ért a második szezon előtti teszt, Mark Webber pedig elégedett volt a csapat munkájával: szerinte amit és ahogyan idén a Red Bull eddig csinált, egyszerűen lenyűgöző.
Pénteken nem voltak a legjobbak a körülmények a pályán, mindezek ellenére az energiaital-gyárosok ausztrál pilótája elégedetten nyugtázta a napot, szerinte ugyanis a csapat idén még összeszokottabb, és akár eredményesebb is lehet.
"Számunkra ez egy jó teszt volt, mindenki jól végezte a dolgát" – mondta a rutinos versenyző. "Voltak terveink, melyeket szerettünk volna megvalósítani, és ez sikerült is. Fejlődnünk kell, idén jobb csapatot kell alkotnunk, de ezen dolgozunk, és nem is járunk rossz úton. A srácok ma nagyon jó munkát végeztek, már egy jó ideje nem tapasztaltam ilyet."
Forma-1 fogadási hírek a bet365-ön minden versenyhétvége előtt.
Webber 2010-ben nagyon közel állt ahhoz, hogy világbajnok legyen. Azóta ezt a teljesítményét nem tudta megismételni, pedig a tavalyi szezon jól kezdődött a számára, futamokat is sikerült nyernie. Idén reméli, hogy erősebb lesz, mint a korábbi két esztendőben, és szeretné, ha a csapatnak is jobban menne.
"Az utóbbi két évben nem igazán voltunk teljesen megbízhatóak, én pedig több versenyt is zárhattam volna jobb eredménnyel. Idén viszont ha összefogunk, zárhatunk egy jó évet, együtt."
Webbernek korábban voltak már gondjai csapatnak, nem egyszer kijelentette már, hogy szerinte nem élvezi a Red Bull teljes bizalmát, inkább csapattársa, Sebastian Vettel felé húzva. Ebből kiindulva szokásos sablon szövegnek is vehetnénk rövid nyilatkozatát a pénteki tesztnapról és a csapat körüli helyzetről, de talán most több is van a dologban. Talán ez lehet a 36 éves pilóta utolsó esélye egy kiugró szezonhoz, hiszen 2014-től jönnek az új szabályok, és nincs garantálva, hogy a Red Bull akkor is versenyképes lesz.
Amerikai sport akciók segítségével értékes bónuszokhoz is juthat.