Jól kezdte a 2013-as szezont Felipe Massa, így kellő önbizalommal várhatja a folytatást a Ferrari brazil pilótája. Reményei szerint idén megtöri hosszú, futamgyőzelem nélküli szériáját, ám addig az olasz istállónak még fejlődnie kell bizonyos dolgokban.
Ausztráliában a negyedik, Malajziában az ötödik helyen zárt Massa, így 22 pontjával az egyéni pontversenyben jelenleg az ötödik helyen áll, közvetlenül csapattársa, Fernando Alonso előtt.
Massa 2008 óta nem nyert futamot, folyamatosan kikapott Alonsótól az elmúlt három idény végén, ráadásul tavaly ahhoz is közel került, hogy elveszítse versenyzői ülését a Ferrarinál. A 2012-es idény második felében viszont magára talált, idén pedig határozottan kijelenthető: Massa ismét a régi – bár a brazil szurkolói természetesen ennyivel még nem érnék be, ahogy maga a versenyző sem.
A labdarúgó magyar válogatott mérkőzéseire a bet365-ön fogadhat.
"Igen, határozottan" – válaszolt az AUTOSPORT azon kérdésére, közelebb érzi-e már magát a dobogó legfelső fokához. "Magabiztosnak kell lennünk a győzelmet illetően, és én az vagyok."
A futamgyőzelmekhez viszont még fejlődnie kell a Ferrarinak, viszont Massa optimista az új fejlesztéseket illetően, melyek Malajziában kerültek az autóra, valamint a márciusi Kínai Nagydíjon is kap majd újításokat az autó.
"Nem hiszem, hogy Sepangban az autónk elég lett volna a győzelemre, de szerintem elég versenyképes volt ahhoz, hogy a dobogóért harcoljon" – folytatta. "Továbbra is a földön kell maradnunk, de jó munkát végeztünk az előző évi autóhoz képest, viszont a többi fejlesztésnek is be kell majd válnia ahhoz, hogy versenyképes legyen az F138-as. Szerintem ha tovább haladunk ezen az úton, jó esélyünk lesz a győzelmekre és a világbajnoki címre."
Massa szerint Malajziában az első etapon ment el számára a verseny, akkor a gumikkal nem nagyon tudott jól bánni, viszont a futam második felében remekül felküzdötte magát az ötödik helyig, és ekkor a mezőny egyik leggyorsabb pilótája volt.
Amerikai sport akciók és NHL, NBA és NFL hírek a linkre kattintva.