Véget ért a Brit Nagydíj, így itt az alkalom, hogy az AUTOSPORT cikke alapján mi is pontozzuk a pilótákat. Eddig nem mindenben értettünk egyet a neves brit szakemberekkel, szakírókkal, és most kiderül, vajon nálunk is Lewis Hamilton zárt-e az élen.
Nagyon nehéz döntést volt, de megszületett. A képzeletbeli dobogó alsó fokára nálunk Daniel Ricciardo állhat fel. Az ausztrál ragyogóan teljesített az egész hétvégén, és tette ezt úgy, hogy Monacóban és Kanadában is felejthető produkciót nyújtott. Az időmérőn fantasztikus volt, a hatodik helyet szerezte meg, de Paul di Resta visszasorolásának köszönhetően az ötödik pozícióból vághatott neki a vasárnapi futamnak. A Mark Webber ülésére hajtó tehetség két kiállással teljesítette a távot, a nyolcadik helyen intették le, és azért ez a Toro Rossótól nem rossz, sőt remek teljesítmény. Ugyanakkor ha át akarja venni a Red Bullnál honfitársa helyét, ezt a formáját Ricciardónak fenn kell tartania. 10/9
A legjobb kézilabda oddsok és előzetesek a linken keresztül érhetőek el.
A második pozícióban Sebastian Vettel zárt a mi szavazásunkon. A német a harmadik helyről indult, de a rajtot követően sikerült megelőznie Nico Rosberget. Hamiltont ekkor még nem támadta, de szorosan ott volt mögötte, és a brit defektje miatt az élre állt, majd nem sokkal a futam vége előtt autója nem kapott több hajtást, így fel kellett adnia a versenyt. Ettől függetlenül a háromszoros világbajnok remekül teljesített. 10/9
A legjobb teljesítményt a hétvégén Lewis Hamilton produkálta. A Mercedes brit világbajnoka a pole pozíciót fantasztikus idővel teljesítette, négy tizedet vert a mellőle induló csapattársára. A futamon hatalmas pechje volt, hiszen defektet kapott a verseny első harmadában. A mezőny végéről azonban fel tudott jönni, köszönhetően a biztonsági autós időszakoknak is, de tempója remek volt és a dicséretesnek mondható negyedik helyen zárt. 10/10
Joggal felkerülhetett volna a listára Fernando Alonso és Mark Webber is, mind a ketten 10/9-et kaptak tőlünk. Meg kell még említenünk Nico Hülkenberget, Pastor Maldonadót és a két Force Indiát, de Restát és Adrian Sutilt is, valamint a futamgyőztes Nico Rosberget, ők mind 10/8-at kaptak, ahogy a két Lotus, Romain Grosjean és Kimi Raikkönen is.
A legjobb élő fogadás piacot a bet365-ön találod.