A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali egy interjúban elárulta, szíve szerint megtartaná Felipe Massát a következő évre is, ugyanakkor eredmények nélkül nem szavazhatnak ismét bizalmat a brazilnak.
Massa a 2010-es hungaroringi balesete óta csak keresi régi önmagát. A 2008-ban magát néhány másodpercig Forma-1-es világbajnoknak hitt pilótát mintha kicserélték volna azóta, egy-két futamot leszámítva nem tudta megverni csapattársát, Fernando Alonsót.
Nyolc nagydíj van még hátra az idei esztendőből, Massának ezeken kell bizonyítania. Az előző évet jól zárta a 32 éves pilóta, akkor a Ferrarinál örültek a teljesítményének, de az idei évben megint kezd gyengébben muzsikálni a Monacói Nagydíjtól.
A Ferrarinak egyelőre nem kell kapkodnia, hogy ki lesz jövőre Alonso csapattársa, de nem csak Massa szerepel a jelöltek között, hanem a lotusos Kimi Räikkönen és a sauberes Nico Hülkenberg is.
„Nem sürgetjük a döntést. Nem szabad elfelejteni, hogy mindenki a Ferrarinál akar versenyezni. Ki kell várnunk és meglátjuk” – mondta az olasz szakember a Forma-1 hivatalos weboldalának. „Kedvenc választásom természetesen Felipe lenne, hiszen egy nagyon jó srác, elkötelezett a csapat iránt, és ha körbenézünk, akkor nincs sok olyan versenyző, akivel ha lecserélnénk, azonnal hozni tudná az eredményeket. Azonban egyértelmű, hogy jó eredményekre van szükségünk Felipétől, ezért sem sietünk, hiszen a legjobb döntést akarjuk meghozni. Amint döntöttünk, hivatalos bejelentést teszünk, hogy egyszer s mindenkorra elhallgattassuk a híreszteléseket keltőket.”
Persze Räikkönen neve is felmerült az interjú során, de Domenicali csak annyit mondott, hogy tiszteli és nagyra értékeli a finn képességeit – ezzel is elkerülve a félreértéseket.
Amíg Alonso 151 ponttal a világbajnoki pontversenyben a második helyen áll, addig Massa 67 egységgel a hetedik. A konstruktőrök között a Ferrari a harmadik 218 ponttal, az élen a Red Bull áll 312-vel.
Labdarúgó Bajnokok Ligája fogadás a bet365-ön keresztül érhető el.