A McLaren csapatfőnöke szeretné, ha a brit pilóta jövőre is a wokingiakat erősítené, esetleges helyettesére még nem is gondolt Martin Whitmarsh.
Lewis Hamilton szerződése az idény végén jár le a McLarennel, és a világbjanok pilóta egyelőre nem hosszabbított. Sajtóhírek szerint a brit jelenlegi fizetése 15 millió euró körül van, azonabn ő minimum 20 milliót szeretne magának kiharcolni, amit állítólag a Mercedes meg is adna neki. A német istállóval egyes lapok szerint már tárgyalásokat is folytat Hamilton.
"Még nem fordult meg a fejemben semmilyen b-terv" – mondta Whitmarsh. "Azt akarjuk, hogy Lewis maradjon. Van esélyünk a vb-cím megszerzésére, jelenleg minden energiánkkal erre koncentrálunk. Most az autó fejlesztése a legfontosabb, hiszen minden hétvégére versenyképes konstrukciót kell pilótáink alá adni. Akár helyes, akár nem, nem igazán foglalkoztam a pilótakérdéssel."
Eddie Jordan korábban úgy fogalmazott, szerinte már meg is egyezett Hamilton a Mercedesszel, Whitmarsh azonban ennek lehetőségét kizárta, ugyanakkor azt nem tagadta, hogy a pilóta menedzsmentje már tárgyalt más csapatokkal.
Bármi is lesz a vége, szinte biztos, hogy a téli szünetben nagy pilótakeringő várható a Forma-1-ben. Felipe Massának már nagyon kilóg a szekere a Ferraritól, ahová minden bizonnyal tapasztalt, jó versenyző férhet csak be. A Mercedesnél Michael Schumacher és Nico Rosberg jövője is kétséges, egyedül a Red Bull nevezte meg biztosan jövő évi pilótapárosát.
Valószínúleg maga Hamilton sem foglalkozik jelenleg a jövőjével – vagy igen? –, hiszen hatalmas csatában van a világbajnoki címért. Az élen Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája áll 179 megszerzett pontjával, míg a második Hamilton 142 egységgel.
A további sorrend: 3. Kimi Räikkönen 141 pont, 4. Sebastian Vettel 140, 5. Mark Webber 132, 6. Jenson Button 101.
Tenisz hírek a bet365 sportfogadási oldalán mindig megtalálhatóak, de ugyanitt lehetőség van arra is, hogy a legjobb ökölvívás-meccsekből szemezgessünk és fogadjunk.