Az utolsó futam előtt gyorsan fussunk át a lényegen egy rövidke írásban. Ha úgy tetszik, ez egy futamelőzetes írás, de tényleg csak a lényeg van benne. Jelenlegi forma, várható technikai problémák, ki honnan indul, milyen esélyekkel. A legfontosabb, hogy inkább mindenki üljön majd le a tévéje elé délután.
Az utolsó futamot ismét Brazíliában rendezik, és ez a helyszín már nem egyszer döntött vb-címekről, elég csak az utolsó néhány évre gondolni: 2007-ben például Kimi Räikkönen a futam előtt a 3. helyen állt az összetettben Lewis Hamilton és Alonso mögött, mégis ő emelhette magasba a világbajnoknak járó trófeát. Egy évvel később az akkor még csak második Forma-1-es évét taposó Hamilton Felipe Massával csatázott nagyot, és bár a brazilnak sikerült megnyernie a versenyt, a brit az utolsó kanyarban még meg tudta előzni Timo Glockot és a Toyotát, ezzel elrontva a ferrarisok kedvét.
Most is maradt még bőven izgalom. Vettel 13 pontos előnye soknak tűnik, hiszen a Red Bull a mezőny leggyorsabb autója a McLaren mellett. Ugyanakkor technikai sportról beszélünk, bármilyen műszaki probléma alaposan felkavarhatja a dolgokat, még egy defekt is. A Red Bull motorszállítója, a Renault ráadásul kisebb problémákkal küszködik, ugyanis a generátora az idén már harmadik alkalommal mondta fel a szolgálatot, legutóbb Mark Webber alatt a múlt héten.
Vettel azzal, hogy a 4. helyről rajtolhat, Alonso pedig csak a 7-ről, sokat nem jelent még, hiszen mind a ketten kiválóan szoktak kezdeni. A 2. pozícióból rajtoló Jenson Buttonről ez már nem mondható el, ahogy a mögüle induló Webberről sem. A startot az élről váró Hamilton az elmúlt két futamon nagyon jól teljesített, és most is úgy fest, hogy az ő győzelmével zárul majd a Brazil Nagydíj.
Magyar idő szerint 17 órakor kezdődik a 71 körös futam. A pálya hossza valamivel több mint 4300 méter, és a körrekordot még 2004-ben állította fel Rubens Barrichello a Ferrarival – a brazil 1:10.646-ot autózott. Összehasonlításképpen, Hamilton tegnap 1:12.458-cal nyerte az időmérőt.