Jean-Eric Vergne összességében elégedett bemutatkozó évével a Forma-1-ben, hiszen rengeteg tapasztalattal gazdagodott a Toro Rosso pilótája, ugyanakkor kicsi hiányérzete is maradt, mivel véleménye szerint jobb helyen is végezhetett volna néhány futamon. A francia tehetség a négyes szám bűvöletében töltötte a 2012-es évet, írásunkból pedig kiderül, mire is gondolunk.
Vergne idén négy alkalommal végzett pontszerző helyen, mindig négy ponttal gazdagodott (8. lett Malajziában, Belgiumban, Dél-Koreában és Brazíliában), és ugyanennyi alkalommal kényszerült idő előtt feladni az aktuális futamot. Csapattársától, a szintén újonc Daniel Ricciardótól az időmérőkön többnyire kikapott, és két alkalommal kevesebbszer is szerzett pontot, ugyanakkor 16 pontjával még így is megelőzte az év végi összesítésben az ausztrált.
A Toro Rosso 2013-ban is hasonló felállással vág majd neki a szezonnak, és Vergne reméli, hogy az idén megszerzett tapasztalatoknak köszönhetően jövőre majd érettebb versenyző benyomását kelti.
"Remek érzés volt újabb négy ponttal befejezni az évet" − mondta a 22 éves pilóta. "Közvetlen a verseny után nem voltam valami boldog, hiszen az ember mindig többet akar, és szerintem a hetedik hely is elérhető lett volna. Miután lenyugodtak a kedélyek, már jobban meg tudtam becsülni az eredményt, hiszen remek teljesítmény volt ez a csapattól, és szép emlékekkel búcsúzhattunk 2012-től. A tizenhat pontommal elégedett lehetek debütáló évemben, hiszen nem a miénk a mezőny legjobb autója. Persze lehetett volna jobb is, és jövőre szeretnék is javítani, de összességében kijelenthetem, hogy sikeres volt a bemutatkozásom."
Vergne számára idén az volt az elsődleges cél, hogy fejlődjön és megszokja a Forma-1-es légkört. Elmondása szerint ez sikerült, és a pontok szerzése csak másodlagos volt, de jövőre mindenképpen azért kell majd küzdeniük, hogy folyamatosan harcban legyenek a középmezőny csapataival a jobb helyezésekért.
"Az első lecke az volt, hogy megszokjam az autót, majd a csapattal való munka és a versenyzés következett. Ezek hosszabb időbe tartottak, és mikor az eredmények sem jöttek, látszólag vissza is léptünk egyet. De ez volt az a pont, amikor jött a második lecke, és összességében rengeteg tanultam, hogyan válhat belőlem Forma-1-es pilóta" − zárta mondandóját Vergne.