Dietrich Mateschitz, a Red Bull társtulajdonosa nemtetszését fejezti ki az energiaital-gyárosok fiókcsapata, a Toro Rosso idei teljesítménye miatt. A faenzai egylet csupán 26 pontot szerzett 2012-ben, ennek következtében pedig a konstruktőrök közötti bajnokságban is csak a 9. helyen zárt. Az üzletember komoly javulást vár az istálló mérnökeitől és pilótáitól is a következő kiírásban.
"A Toro Rosso a mi kezdő csapatunk, így a célja is más, mint a Red Bullnak" − mondta Mateschitz az AUTO-nak, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos újságának. "Ezzel nem akarom azt mondani, hogy elégedettek vagyunk az autó fejlesztésével, hiszen bizonyos előrelépéseket a kiscsapatnak is kell produkálnia."
Sem Daniel Ricciardónak, sem pedig Jean-Eric Vergne-nek nem jött ki igazán a lépés, pedig mindketten hatamas tehetségek. A szezon második felében ugyanakkor már valamivel versenyképesebbnek tűnt az autó, és az ausztrál pilóta reméli, a Toro Rosso jövőre ismét a 2011-es formáját fogja hozni, amikor 7. lett az istállók közötti pontvadászatban.
"Ez a célja a csapatnak" − mondta Ricciardo az AUTOSPORT-nak. "James Key a kezébe vesz minden irányítást, az ő ambíciói igazán megmutatják, miért is jött ide. Rengeteg területen kell fejlődnünk, mindenképpen előrelépést várok a csapattól jövőre."
Az AUTOSPORT című brit szaklap véleménye szerint ennek az elégtelenségnek lett az áldozata Giorgio Ascanelli a szezon felénél, a technikai igazgatói pozíciót azóta Key tölti be.