Már egy hónap sincs hátra az első téli tesztprogram kezdetéig, és ugyan a csapatok még nem mutatták be idei versenygépeiket, azt már tudni lehet, hogy nagy átalakításokra nem kell számítani, mivel a szabályok nagyjából ugyanazok lesznek. A Williams autóján viszont lesz egy feltűnően új változtatás, hiszen Valtteri Bottas szerint nem lesz "kacsacsőr" az FW35-ösön.
Ez sokak számára pozitívum, hiszen így esztétikailag is szebben néz majd ki az autó. A lépcsős orr kialakítása mellett azért döntött a mezőny többsége tavaly, mivel a 2012-es szabályok értelmében változtatni kellett annak magasságán. Az új évben viszont ismét lesznek módosítások, melyek közül egy lehetővé teszi azt, hogy ezt a "kacsacsőrt" eltüntessék a mérnökök.
"Amennyire jelenleg látszik, az idei autó nagyban fog hasonlítani a tavalyira" – mondta Bottas, a Williams debütálni készülő újonca. "Az új szabályok lehetővé tették, hogy a lépcsős orr részt kiegyenesítsük – ez a legnagyobb változtatás. Az új modell a tavalyi továbbfejlesztett verziója, és leginkább az aerodinamikai részén történtek újítások. Arra törekedtünk, hogy a kanyarokba agresszívabban tudjunk megérkezni."
Az FW35-ös már biztosan ott lesz a február 5-e és 8-a között megrendezésre kerülő teszten Jerezben. Azt egyelőre még Bottas sem tudja, ő vagy csapattársa, Pastor Maldonado fogja először vezetni az új betontorpedót, azt viszont elárulta egy finn televíziónak, hogy mind a ketten hat-hat napot tesztelik majd az autót a szezon kezdete előtt.
Ami Maldonadót illeti, a venezuelai tehetség nem fog megváltozni, jelenlegi agresszív versenyzési stílusával tökéletesen elégedett.
"Igen, voltak már ütközéseim, nem csak most, a múltban is" – idézi a Marca a 2012-es Spanyol Nagydíj győztesét. "Azonban én minden kategóriában bajnok lettem, ahol elindultam. Ha a házam folyosójában sétálok, mindig megcsodálom a sok trófeát és arra gondolok, hogy ugyanúgy kell folytatnom a dolgokat, ahogy eddig tettem."
Maldonado szerint évről évre javul a teljesítménye, és a csapat autója is egyre versenyképesebb, ennek megfelelően pedig az idei szezontól is nagy dolgokat vár a pilóta.