Lewis Hamilton tökéletesen tisztában van azzal, hogy a Forma-1-ben nagyon nehéz dolog előre lépni, így első mercedeses szezonjában nem várja el új csapatától, hogy máris olyan autót tudjon a számára biztosítani, mellyel a futamgyőzelmekért szállhat harcba. A brit türelmes lesz a Mercedesszel szemben.
Eddig még csak a McLaren színeiben versenyzett a sportág első színes bőrű pilótája, idén viszont már egy olyan csapatnál kell bizonyítani, amely az elmúlt három évben csupán egyetlen győzelmet aratott.
Hamilton nem akar semmit elkapkodni, hosszútávra rendezkedett be a német istállónál, és bár első évében nem tartja alap elvárásnak a futamgyőzelmekért való küzdelmet, azért örülne, ha mégis így lenne.
"Ez egy maraton, nem egy sprint" – magyarázta a világbajnok pilóta. "Remélem, hogy már idén versenyképesek leszünk. Ha az első versenyünkön az első sorba tudjuk magunkat kvalifikálni, lenyűgöző dolog lenne, de ha nem, akkor viszont dolgozunk tovább, ahogy eddig tettük."
Hamilton pontosan nem tudja, milyen problémákkal is küzdött korábban a Mercedes, hiszen még egyetlen alkalommal sem vezette az autót, így majd csak akkor tudja jobban segíteni a szerelők munkáját, ha letudta első jerezi tesztnapját.
"Nem mondhatom, hogy ezt meg azt a részt fejlesszük. Azt tudom, hogy eddig nem volt elég leszorítóereje az autónak. Nagyobb sanszunk majd a 2014-es évben lesz, hiszen akkor minden elölről kezdődik. Biztos vagyok, hogy a nehezeb szituációval megbirkózom majd, hiszen például 2009-ben is eléggé kezelhetetlen autóm volt, de aztán minden egyre jobb lett, így a türelem mindenki számára kulcsfontosságú lesz."
Hamilton fizikálisan és mentálisan is felkészültnek érzi magát az új kihívásokra, és már nagyon várja a február 5-én kezdődő tesztsorozatot, mely a spanyolországi Jerezben kerül megrendezésre. Az új W04-est egy nappal hamarabb, február 4-én mutatja be a Mercedes a nagyközönség számára.